Vezetői összegzés - Dombay Zsolt múltról, jelenről és jövőről

2019.10.17

" 2010-ben kezdtem bele abba a munkába, melynek eredménye ma a Szentendre Városi Sportegyesület labdarúgó szakosztálya és annak elért eredményei. Először az öregfiúk korosztályt alakítottam meg újra, mely azóta remekül működik. A Pest Megyei Bajnokság többszörös érmesei vagyunk, kétszeres bajnokcsapatunk van, mely jelenleg is esélyes az aranyéremre. Utánpótlásban egyre bővülő számban képviseljük Szentendrét a Magyar Labdarúgó Szövetség Bozsik-programjában, de az U14-es bajnoki korosztályban is versenyeztetjük fiataljainkat. A felnőtt labdarúgás terén szintén kiváló, talán egyedülálló sikereket értünk el, hiszen 2012 óta a legalacsonyabb osztályból küzdöttük fel magunkat Pest megye elitjébe, azaz két osztályban lett csapatunk Pest megye bajnoka. Számomra egy csoda, amit sikerült elérnünk, melyért hálával tartozom az összes korosztályban szereplő, mindenkori játékosainknak, valamint a Dunakanyar Sportegyesületnek és Szentendre Város önkormányzatának is a segítségükért, támogatásukért. Én magam rengeteg időt, energiát és magántőkét fektettem abba, ahol most tartunk. A szakosztályvezetői teendőket társadalmi munkában végzem, mely az összes csapat irányítását és azok feladatainak ellátását jelenti. A felnőtt csapatunk 2012-es kialakításától heti 3-4 edzést tartottam, a mérkőzéseken a csapat mellett voltam, sőt a szállításukat is vállaltam, mindezért pedig a mai napig semmilyen térítést nem fogadtam el és nem kaptam. Hosszú éveken át - részben vagy teljes egészében - előteremtettem a versenyeztetési költségek teljesítéséhez kellő forrást, melynek támogatására csak 2015-ben tudtam felkérni a Szentendre város vezetését. Sok éve már, hogy a sporttelep karbantartását, takarítását, a pálya fűnyírását stb., a felszerelések, mezek tisztántartását én magam végzem, illetve a családom segítségével oldom meg forrás hiányában. Mindezeket azért tartom fontosnak elmondanom, mert szeretném mindenki számára érthetővé tenni azt, hogy mi előzte meg a felnőtt csapatunknál lévő változásokat, mi okán döntöttem úgy, hogy az edzői feladatokat átadnám.

Tovább nehezítette a helyzetünket az, hogy a főként saját utánpótlásunkra épülő csapatunkból - különböző okokkal - számos játékos távozott a nyár folyamán. Úgy gondolom, hogy ezek legfőbb oka a forráshiány, ami által nem tudjuk a klubnál tartani a játékosokat. Mindenesetre a távozók helyére érkeztek új labdarúgók, sőt Peller Gábor úrral megegyezve - aki szintén térítésmentesen vállalta a feladatot - egy rutinos edzővel is megállapodtam. Július 15-én megkezdődött a felkészülés, egészen biztató edzőmérkőzésekkel, eredményekkel. Azonban a bajnokság kezdetétől mostanáig mindez már nem mondható el. Természetesen figyelemmel kísértem a felnőtt csapat tevékenységét az edzésektől a mérkőzésekig, de több alkalommal is kifejeztem elégedetlenségemet. Elsősorban a játékosaink - tisztelet a kivételeknek - hozzáállásával, a befektetett munkával voltam elégedetlen. Megértem az edző kolléga nehézségeit, akinek nagyon nehéz dolga volt úgy motiválni, hogy közben az egyesület a játékosok teljesítményét nem, vagy csak szerény lehetőségekkel tudja viszonozni. A múlt héten lejátszott, vereséggel zárult bajnoki mérkőzés után fogyott el a türelmem és vettem górcső alá az elmúlt időszakot a játékosaink előtt. A konklúzió a sürgős változtatás lett, melynek legfőbb eleme a befektetett munka, a több és szervezettebb edzésmunka, edzésrészvétel. Több játékos sajnos ezt nem tudta vállalni, ezért megköszöntem nekik a közös munkát. Helyükre helyi, saját nevelésű labdarúgóink érkeztek a kerethez. Természetesen Peller Gábor kollégával is kielemeztük azt, amit később a játékosokkal, aki az eredménytelenség, a játékoskeret várható szűkülése, valamint az elvárt edzésszám növelése okán felajánlotta a lemondását, melyet elfogadtam. Teljesen új, helyesebben a korábbi évek koncepciójának megfelelő alapokra fektetjük a munkát ettől a héttől kezdődően. Elsősorban a saját nevelésű játékosainkra építve folytatjuk a munkát és mindent megteszünk azért, hogy elérjük a megyei elitben való bennmaradást. Nagyon nehéz a feladat, egy kisebb csodára lesz szükségünk, de a szakosztály vezetőjeként úgy gondolom, hogy itt volt az idő a változtatásra. Közel 10 év kemény munkám, sok-sok energiám, saját tőkém fekszik abban, amit elértünk, ahol most tartunk és nem akarom veszni hagyni!

Szakmai oldalról is elérkezettnek látom az időt a változtatásra. Őszintén szólva már az ezt megelőző évben is így gondoltam, de a szerény anyagi források nem tették lehetővé, hogy magam mellé vagy esetleg a helyemre új vezetőedzőt hozzak. Éreztem, hogy az éveken át tartó munka bár sikeres volt, mégis új szakmai impulzusra lenne szüksége a csapatnak. Peller Gábor érkezése a vezetőedzői pozícióba nem hozta meg a várt pozitív változást, így távozásával újabb megoldandó feladat elé kerültem. 

Egy sajnálatos sérülés okán csapatunk meghatározó játékosa, Ádám Erik hosszú időre kidőlt a sorból, aktív edzésmunkát nem végezhet. Ennek okán merült fel bennem a lehetőség, hogy Erik - aki saját nevelésű játékosunk, aki tehetségének köszönhetően a legmagasabb osztályban, az UTE és az Újpest FC csapatainál is szerződtetett játékos volt - megoldás lehet számomra. Egyeztetve Erikkel, valamint Szijj Krisztiánnal - egyesületünk utánpótlásvezetőjével, a második csapat trénerével - egyetértésben megszületett a döntés, miszerint Ádám Eriket nevezem ki a felnőtt csapat edzői posztjára. Természetesen vezetőedzőként részt vállalok a csapat mellett, de szakmailag teljesen szabad kezet biztosítok számára, mind az edzések, mind a mérkőzések alkalmával. Talán mondhatom, hogy megyei szinten rutinos edzőként mindenben segítem Erik munkáját, de a szakmai döntésekbe nem kívánok beleszólni.

Egyetlen kérésem volt felé, hogy Szijj Krisztiánnal - mint a 2. csapatunk edzőjével és mint a felnőtt csapat kapitányával - szorosan együttműködve alakítson ki egy csupa nagybetűvel leírható CSAPATOT. Ez most a legfőbb feladatunk, melyre Erik és Krisztián fiatalos lendülete, a mindenkori alázatos munkájuk és az általuk biztosított új csapatszemlélet kialakítása ad lehetőséget. Természetesen a tabellán elfoglalt helyezésünk alapján az eredmény elérése is cél kell legyen, de a csapategység kialakítása nélkül ez nem valósítható meg. Hiszek benne, hogy az eredmény csak a szótárban előzi meg a munkát! Ennek értelmében a megfelelő játékoskeret és csapatszellem kialakítása, a kellő edzésmunka elvégzése magával hozza majd az eredményességet és reményeim szerint a Pest Megyei I. osztályban való bennmaradásunkat. Ehhez kívánok nagyon sok erőt, alázatos munkát minden játékosunknak és a szakmai vezetésnek!