Szijj Krisztián: A tavaszi szezonban minden pont aranyat ér!

2018.02.26

A hétvégi, Dabas-Gyón FC elleni összecsapást és az értékes egy pont itthon tartását a Szentendre VSE felnőtt keretének csapatkapitánya, Szijj Krisztián értékelte:
-Frissen feljutott csapatként - az őszi következtetéseit levonva - pontosan tudtuk, hogy nekünk a tavaszi szezonban minden pont aranyat ér. Azzal az elképzeléssel vágtunk neki a felkészülésnek, hogy az elkövetkezendő meccseken nekünk egy biztos, szervezett, taktikus védekezésből kell kontra játékot felépítenünk. Ennek megfelelően az elmúlt hét hétben erre készültünk. A csapat játékos állományát tekintve adott volt a lehetőség, hogy ezt az elképzelést valóra is tudjuk váltani. Az első félidő képét tekintve a Dabas-Gyón birtokolta többet a labdát, de a ezen kívül komolyabb helyzetet nem tudtak kialakítani. A második félidőben volt egy kiállítás az ellenfélnél, ezután pedig átvettük az irányítást és támadóbb felállásra álltunk át. Innentől nekünk voltak nagyobb helyzeteink, így a végén sikerült is betalálnunk és egy döntetlent elérnünk.