Második csapatunk kiütéses győzelmet aratott

2019.04.18

Második csapatunk Fótra utazott a 15. fordulóban, ellenfelünk a 8. helyről várta a találkozót. A végeredmény kiütéses győzelem lett, játékosaink 90 perc alatt 6 gólt szereztek és egyetlen egyet kaptak. A bajnokságból öt forduló maradt már csak, mindenképpen szeretnénk a dobogón végezni. A mérkőzésről Szijj Krisztián vezetőedző nyilatkozik.

Április 14-én vasárnap Fotón szerettük volna kijavítani a tavaszi első fiaskónkat. Lélektanilag nagyon fontos volt, hogy a Pilisvörösvári vereség után visszatérjünk a győzelem útjára. Már a mérkőzés elején érezni lehetett a két csapat közti különbséget. Nem csak a pályán, hanem az eredményben is hamar meglátszódott, ugyanis korán vezetést tudtunk szerezni, és egész 6 gólig jutottunk ezen a napon. Büszke vagyok a fiúkra, remélem a maradék 4 mérkőzésen is hasonló eredményeket fogunk majd elérni! Április 21-én vasárnap 16:00-tól várjuk kedves nézőinket a Tahitótfalui sportpályán, ahol a Gödi SE II csapatával mérkőzünk meg!