Második csapatunk győzelemmel kezdte az szezont

2018.09.11

Szijj Krisztián vezetőedző nyilatkozata:

Egy héttel többet kellett várni a Szentendre II. / Tahitótfalu első bajnoki mérkőzésére, ugyanis a Pomáz II. kérésére az első forduló el lett halasztva. Az első mérkőzésünk nagyon jól alakult, ugyanis 5-0-ás győzelmet sikerült elérnünk a Sződ BLSE csapata ellen, és így 3 ponttal térhettünk haza. Nagyon kulturált fiatal csapat ellen játszottunk, akik szintén próbáltak focizni nem pedig a "bunkó futballt" erőltetni, és tisztességesen helyt is álltak. A pálya állapota nagyon megnehezítette a dolgunkat, ugyanis nagyon egyenetlen, göröngyös talajon kellett játszanunk. Ennek függvényében elégedett vagyok az eredménnyel, de a mutatott játékon van még mit csiszolni.. ezen a héten azon dolgozunk, hogy ezeket a hibákat kijavítsuk, és sikerrel vegyük a következő akadályt hazai pályán a Nagykovácsi csapata ellen! A Nagykovácsi együttsese elleni mérkőzésünk szeptember 16-án, vasárnap kerül megrendezésre 16:00-tól a Tahitótfalui focipályán, ahova szeretettel várjuk kedves Szurkolóinkat!

Hajrá Szentendre!