Hasznos információk a jövő évi versenyek tekintetében!

2019.04.26

Az alábbiakban egyfelől olyan információkat közlünk, melyek birtokában remélhetőleg könnyebben tudják majd kitölteni/véglegesíteni a sportegyesületek a 2019/2020. évi TAO sportfejlesztési programok (közismert nevén: TAO-pályázatok) űrlapját, másfelől olyanokat, melyek elengedhetetlenek a jövő tervezése szempontjából.

Mindenekelőtt: a pályázatok benyújtásának/beadásának határideje: 2019. április 30., kedd éjfél.

A továbbiakban elsőként felsoroljuk, hogy milyen - a TAO-zás szempontjából érdekes - utánpótlásversenyeket tervezünk indítani Pest megyében a 2019/2020-as évadban, és hogy az egyes bajnokságoknak mik lesznek a (korosztályi) megkötései. Majd folytatjuk a következő versenyév legfontosabb szakmai-szervezési tudnivalóinak sorra vételét a különböző szinteken szereplő klubok kötelezően indítandó korosztályos csapatainak és a terveink szerint újonnan indítandó felnőtt versenyek listázásával. Végül magyarázattal szolgálunk az egyes döntésekről, melyeket - akárcsak a korábbi években, úgy ezúttal is - a Pest megyei Szakmai Bizottság tagjaival közösen dolgozott ki igazgatóságunk, az MLSZ központilag meghatározott irányelveit figyelembe véve.

I. Indítandó utánpótlásversenyek

Labdarúgás:

- férfi U19 (alsó korhatár: betöltött 15. életév; felső: 2001-esek, de túlkorosként 5 fő 1999. január 1-én vagy utána született is szerepelhet);

- fiú U16 (2004-2006-osok);

- vegyes U14-es ¾ pályás bajnokság (2006-2008-asok);

- leány U17-es ¾ pályás bajnokság (2003-2007-esek - női/leány országos kiemelt labdarúgó-bajnokságban szereplő játékosok nem játszhatnak);

- Bozsik-program keretében U7, U9, U11 és U13 (MLSZ Grassroots Igazgatóság szervezésében).

Futsal:

- férfi U20-as (2000-2004-esek) és U17-es (2003-2005-ösök) "megyei (régiós) bajnokság" (megyei bajnokság 2019. szeptember elejétől 2020. május végéig, hétköznaponként egy tiszta játékidejű mérkőzéssel /a hazai mérkőzésekhez a csapatoknak saját maguknak kell termet biztosítaniuk/ - felnőtt NB-s és/vagy kiemelt utánpótlás-futsalbajnokságban szereplő játékosok nem játszhatnak);

- férfi U20-as (2000-2004-esek) és U17-es (2003-2005-ösök) "megyei tornasorozat" (megyei torna 2019. december közepétől 2020. február végéig, hétvégi játéknapokon - Futsal7végék);

- fiú U15-ös (2005-2007-esek), valamint vegyes U13-as (2007-2009-esek) és U11-es (2009-2011-esek) "megyei tornasorozat" (I. és II. osztályú tornarendszerű bajnokságok 2019. december elejétől 2020. március közepéig, hétvégi játéknapokon - Futsal7végék);

- információink szerint a Budapesti Igazgatóság az U11-es, U13-as és U15-ös korosztályokban is indít "megyei (régiós) bajnokságokat" (bővebb információ a szervezőtől kérhető);

- leány U17-es (2003-2007-esek) "megyei (régiós) bajnokság" (megyei bajnokság 2019. szeptember elejétől 2020. május végéig, a Pest megyei leány U17-es ¾ pályás bajnokság játéknapjait elkerülő hétvégéken egy tiszta játékidejű mérkőzéssel /a hazai mérkőzésekhez a csapatoknak saját maguknak kell termet biztosítaniuk/ - sem labdarúgó, sem futsal felnőtt NB-s és/vagy kiemelt utánpótlás-bajnokságban szereplő játékosok nem játszhatnak);

- leány U17-es (2003-2007-esek) "megyei tornasorozat" (megyei torna 2019. december közepétől 2020. február végéig, hétvégi játéknapokon - Futsal7végék);

- ugyanazon korosztály bármely megyei kategóriájában /megyei (régiós) bajnokság, megyei tornasorozat/ egy sportszervezet több csapatot is indíthat, de egy sportszervezet korosztályonként, nemenként és kategóriánként csak egy csapattal és egy eseményre pályázhat.

Strandlabdarúgás: mivel a korábbi szakág már nem tartozik az MLSZ alá, s önálló sportágként funkcionál, ezért igazgatóságunk nem rendez ilyen versenyeket.

II. A Pest megyei felnőtt nagypályás labdarúgó-bajnokságokban induló egyesületek kötelezően szerepeltetendő utánpótláscsapatai

Pest megyei I. osztály:

- két különböző korosztályú nagypályás utánpótlás-bajnokságban szereplő csapat, melyekből a fiatalabbak legalább U14-esek (figyelem: a Pest megyei U14-es bajnokság nem nagypályás!);

- U13, U11, U9 és U7 korosztályú csapat (csökkentett pályás, az MLSZ OTP Bank Bozsik Egyesületi Labdarúgó Program keretében foglalkoztatva).

Pest megyei II. osztály:

- egy nagypályás utánpótlás-bajnokságban szereplő csapat, mely legalább U14-es korosztályú (figyelem: a Pest megyei U14-es bajnokság nem nagypályás!);

- U13, U11, U9 és U7 korosztályú csapat (csökkentett pályás, az MLSZ OTP Bank Bozsik Egyesületi Labdarúgó Program keretében foglalkoztatva).

Pest megyei III. osztály:

- U11, U9 és U7 korosztályú csapat (csökkentett pályás, az MLSZ OTP Bank Bozsik Egyesületi Labdarúgó Program keretében foglalkoztatva).

A 2019/2020-as évadban kötelezően indítandó csapatokat táblázatos formában IDE kattintva tekintheti meg.

III. Újonnan indítani tervezett felnőtt versenyek:

- old boy labdarúgó-bajnokság (44 év feletti férfiaknak; őszi-tavaszi rendszerben; csütörtöki játéknapokon);

- női senior futsalbajnokság (34 év felettieknek; őszi-tavaszi rendszerben; 2-4 hétvégenként mini tornákkal).

A korosztályi megkötéseket és egyéb szakmai előírásokat már jól ismert módon megjelenítendő labdarúgó és futsal "paramétertáblázatunkat" hamarosan közzétesszük majd honlapunkon is.

IV. Az egyes változások indokai

A jövő évadban nem indul U15-ös és U17-es Pest megyei bajnokság.

A sok (5 - U14, U15, U16, U17 és U19) korosztályos bajnoksággal 2018/2019-ben (is) nagyon szétbontottuk az indulókat, így az egyes kiírásokban kevesebb csapat volt/van. A bajnokságok szereplői között olykor nagy a tudásbeli különbség, de rájátszásokat nem tudtunk kiírni, mert ahhoz kevés az induló és nagyok a földrajzi távolságok. Ebből a szempontból további probléma, hogy a komolyabb utánpótlásbázissal rendelkező Pest megyei klubok nem a Pest megyei, hanem az országos versenyrendszerben szerepelnek.

Viszont továbbra is úgy gondoljuk, hogy azon sportszervezeteink, amelyek szeretnék, a felnőttig neveljék a gyerekeiket, ezért kvázi U5-től U21-ig mindenki számára indítunk pontvadászatokat.

Az U19-es korosztályban a jelenlegi kiírás 3 túlkorosával szemben jövőre 5 lenne nevezhető és szerepeltethető egyszerre.

Mint azt imént is írtuk, a komolyabb utánpótlásbázissal rendelkező Pest megyei klubok nem a Pest megyei, hanem az országos versenyrendszerben szerepelnek, a kisebb sportszervezetek pedig nehezen tudják teljesíteni a jelenlegi kiírást - főleg ebben a korosztályban.

A jövő évadra korábban kiadott kötelezően szerepeltetendő utánpótláscsapatok előírásainak változásai

Az I. és II. osztályú sportszervezeteknek a jövő évadra beharangozott tervekkel ellentétben nem három, hanem csak kettő, valamint egy nagypályás utánpótláscsapatot kell indítaniuk - ahogy idén is - köszönhetően elsősorban annak, hogy a központi kiírások ezen a téren is a könnyítés felé mozdultak el (melynek egyik eredményeként nem indítunk U15-ös és U17-es bajnokságokat). Viszont - mivel szerintünk a Bozsik-korosztályok megléte az alapja egy biztos utánpótlásbázis kialakításának, ezért - szorgalmaztuk az U13 kötelezővé tételét a "megye-kettesek" esetében (is). Ráadásul a jelenlegi klubok 93%-ának már most is van U13-a. Ugyanakkor egyik legfőbb törekvésünket - miszerint a "megye-egyes" és "-kettes" klubjaink foglalkozzanak srácokkal egészen a felnőttig, s próbáljanak vásárlás helyett erre a szintre ők is kinevelni labdarúgókat - talán az előbb említett kötelező nagypályás előírásokkal is elérhetjük.

A "megye-hármasok" 86%-ának már most is van U7-U9-U11-es csapata, továbbá a jövő építése igen fontos feladat, ezért úgy gondoltuk, hogy a következő évadra nem kaphatnak választási lehetőséget az ezen a szinten indulók. A Bozsik "kiskorosztályainak" összeverbuválása és működtetése nem egy ördöngös feladat, ráadásul a túlélés, a jövő miatt elengedhetetlen, s - véleményünk szerint - akár már rövidtávon is kifizetődő lehet.

U17-es leány (¾ pályás és futsal-) bajnokságok

Sokat dilemmáztunk, hogy a következő évadban U16-os vagy U17-es leány ¾ pályás bajnokságot indítsunk... Elsősorban azért ezekben a korcsoportokban gondolkodtunk, mert egyfelől reméljük, hogy megtartjuk majd a csapatainkat, amelyek "beleöregszenek" az új kiírásba, másfelől hosszútávon jobbnak tartjuk ezeket a korosztályokat, mint az U15-öst, mert inkább vannak félúton az U13 és a felnőtt között.

Továbbá azt is tudtuk, hogy a megmérettetést futsalversennyel egészítjük ki, de - ellentétben a fiúkkal, ahol elsősorban más szempontok voltak fontosak - csak ugyanolyan korosztályúval. A dilemmánkat végül is az oldotta fel, hogy a központi előírások csak U17-es futsalverseny kiírását engedélyezték.

pest.mlsz.hu