Győzelem a harmadik mérkőzésen is!

2018.02.01

A Szentendre VSE felnőtt csapata lejátszotta idei harmadik felkészülési mérkőzését is. Az elmaradt - Dunakeszi és Pestszentimre elleni - találkozók illetve a párkányi és a pilisi győzelem után most Bag csapata ellen is sikeresek voltak a fiúk.

-Sajnos a betegségek továbbra is hátráltatják a felkészülést, de legalább most már mi és az ellenfél csapata is képes volt megfelelő számú játékossal képviseltetni magát a mérkőzés megrendezéséhez - kezdi a mérkőzés utáni beszámolót Dombay Zsolt, a felnőtt csapat vezetőedzője.

-Csapatunkban újabb két friss igazolás mutatkozhatott be a mai napon, Breno Xavier, brazil származású fiatalember és Lanczkor Gábor személyében. A felállási formát ennek és a hiányzásoknak megfelelően rendhagyó módon, 3-5-2-ben határoztuk meg erre a mérkőzésre. Soha nem játszottunk még ebben a felállásban, sem személyeiben, sem pedig taktikailag. Ez meg is mutatkozott a csapatjátékban, amiért nem hibáztathatóak a játékosaink. Támadójátékunk és a védekezésünk sem működött olajozottan, ami nem meglepő, hisz nem gyakoroltuk le még a felálláshoz kellő mozgásokat, de mikor próbálkozzunk, ha nem a felkészülési időszakában...

Korán vezetést szereztünk - Bácsi révén - és sorra alakítottuk ki a ziccer helyzeteket. Az eredmény ezek kihasználatlansága miatt maradt "csak" 1-2 a javunkra a félidő végére. Magasabb fordulatszámon, tempóban játszottunk ellenfelünknél, akik játéka igazából csak a védekezésben teljesedett ki. Szinte egykapuztunk, a labdabirtoklási fölényünk is jelentős volt, melyet a második félidő közepére a bagi játékosok már nehezen viseltek és szándékos, durva belemenésekkel "jutalmazták" játékosainkat. Nem kívánom minősíteni ezt a viselkedést, egy barátságos, felkészülési mérkőzésen különösképpen. Levontam a tanulságot egyszer és mindenkorra... A játékosaim egészsége, az edzőmérkőzések céljának elérése érdekében minden alakalommal, még a felkészülési mérkőzésekre is hivatalos játékvezetésre van szükség!

Szakmai szempontból mégis pozitívumként könyvelem el a mérkőzést, hiszen újabb győzelmet hozott a találkozó, a két friss igazolásunk meggyőző teljesítményt nyújtott és a keret, mellyel nekivágunk a tavaszi szezonnak véglegessé vált.

Gólszerzők: Bácsi, Sergő (2), Zsinka