Felnőtt csapatunk hétvégi ellenfele Gödöllő együttese lesz!

2019.02.28

A tavaszi szezon rajtját múlt héten vasárnap sikeresen vettük Biatorbágy csapata ellen, szombaton viszont tovább folytatódnak a küzdelmek a Pest megyei I. osztályú bajnokságban. Lássuk a 17. forduló teljes programját:

A táblázatból kiderül, hogy felnőtt gárdánk ezúttal Gödöllőre utazik.  Ellenfelünk jelenleg 28 ponttal a tabella 4. helyén szerepel, mindösszesen behozható 11 ponttal lemaradva a dobogó tetejéről, így minden bizonnyal harcos összecsapásra számíthatunk. Játékosaink is szépen lépegetnek fölfelé a listán, a biatorbágyiak elleni győzelemmel és a 3 pont itthon tartásával a tabella első felébe, pontosan a 8. helyre kerültek, 22 pontot birtokolva.

Sérültjeink és a betegek közül néhányan már visszatérnek a gödöllőiek elleni csatába, így Balogh Balázs és Ádám Erik is csatlakozik a csapathoz, ám Krasznai Vilmos még a rehabilitáció fázisában van, rá nem számíthatnak a trénerek. Az őszi szezonban augusztusban léptek pályára egymás ellen a csapatok, akkor hazai pályán fogadtuk a Gödöllői SK labdarúgóit. A vendégek hamar megszerezték a vezetést, majd növelni is tudták előnyüket, s hiába szereztünk gólt, azon a találkozón az már csak a szépítésre volt elegendő. A revansra a lehetőség adott, folytatnunk kell a sikeres tavaszi kezdetet! Szurkolóinkat szeretettel várjuk szombaton délután 14 órától Gödöllőn, a Táncsics Mihály Sportcentrumban! Hajrá Szentendre!