Felnőtt csapatunk egy pontot elhozott Gödöllőről

2019.11.04

A Pest megyei I. osztály 12. fordulójában Gödöllőre utazott első csapatunk, ellenfelünk a tabella 11. pozíciójából várta a találkozót. A kellemes őszi időjárás után zord körülmények közé csöppentünk, ám ez egyik csapat hozzáállásán sem változtatott. 
Az összecsapásról Ádám Erik csapatunk vezetőedzője nyilatkozott:

Az elmúlt három hét tudatos munkája és az új klubfilozófia építése meghozta az első gyümölcsét: nem győzelemmel jöttünk le a pályáról, hanem döntetlennel. Amit láthattam a pálya széléről, az felért egy győztes mérkőzéssel. A csapat maximálisan teljesítette azt, amit gyakorlunk és kérek tőlük. Minden játékosnak jár a dicséret minden szempontból, kivétel nélkül mindenki hozzátett ehhez a sikerhez. Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy egyrészt a bajnokság legfiatalabb csapata vagyunk, hiszen többen csak most töltötték a 18. életévüket, másrészt volt olyan játékosunk is, aki 24 órás munkából érkezett, továbbá a keret nagyobb része a hétvége mindkét napján pályára lép, sokuk a maximálisan megengedhető időt kihasználva az U19-es és a II. csapat meccsein is bizonyítva. A fentiekből is látszik, hogy van tartásunk és erőnk ahhoz, hogy mérkőzéséket nyerjünk.