Dombay Zsolt értékelése a szentendre.hu oldalán

2018.07.10

Dombay Zsoltot, a Szentendre Városi Sportegyesület labdarógú szakosztályának vezetőjét az izbégi sporttelep fejlesztéseiről, a 2017-18-as évad eredményeiről kérdeztük.

A beszélgetést kezdjük talán a sporttelep fejlesztésének témájával, hiszen minden munkának és eredménynek alapja és feltétele a megfelelő, méltó környezet kialakítása.

Az izbégi sporttelepet folyamatosan fejlesztjük, a 2017-18-as évben a munkát a nagy füves pálya teljes felújításával, az ásott kút és a locsolórendszer kiépítésével folytattuk, illetve a kis műfüves pálya is megújult. Jelenleg a sporttelep körbekerítésén dolgozunk, és mindkét pályán labdafogó hálókat szerelünk fel. Az idei év második felében és jövőre a legnagyobb hangsúlyt az öltözőépület és a sporttelep környezetének felújítására fektetjük, illetve tettünk lépéseket a labdarúgáson kívüli sport fejlesztése érdekében is: pályázatot adtunk be szabadtéri kondipark építésére, a közelmúltban pedig 800 méteres futópálya kialakítására.

A körbekerítés ellenére nyitott marad a sporttelep a sportolni vágyók számára?

Természetesen. A telep nemcsak az egyesület tagjainak, hanem a lakosok számára lehetőséget nyújt a sportolásra. A körbekerítés inkább csak nagyobb komfortérzetet nyújt a sporttelep használói számára, és a tulajdon védelmében hasznos.

Hogyan szerepeltek a most befejeződött évadban az SZVSE különböző korosztályokban induló csapatai?

A VSE labdarúgó-szakosztály nagyon sikeres évet zárt összességében, bár ez az évad nem a zászlóshajó, a felnőtt csapat sikereiről lesz emlékezetes. A felnőtt korosztályunk a megyei első osztályú bajnokságban a 12. helyet szerezte meg, ami alapjában véve közepes eredmény, számunkra mégis siker, hiszen meg tudtuk őrizni helyünk az első osztályban.

Nagy kihívást jelentett a csapat számára az első osztályban való szereplés?

Igen, mert itt jóval magasabb színvonal. Tulajdonképpen félprofi bajnokságról beszélhetünk, melynek a személyi és anyagi vonzata is nagy kihívás számunkra. A 2018-19-es bajnoki évre való felkészülést július elején kezdi meg a csapat. Ebben az évadban szeretnénk néhány pozícióval feljebb lépni, és az erős középmezőnyben végezni. Ennek érdekében további erősítésekre lesz szükség. melyet részben saját utánpótlás csapatunkból kívánunk megoldani.

Mi a helyzet az utánpótlás csapattal?

Óriási siker számunkra az utánpótlás korosztályokban elért létszámnövekedés: a gyerekek száma a korábbi létszám többszörösére növekedett. Örülünk az erősödő érdeklődésnek, mert ezek a gyerekek biztosítják az SZVSE jövőjét, másrészt az izbégi sporttelep kihasználtsága is jobb lett.

Mit gondol, minek köszönhető a fiatal korosztály fokozottabb érdeklődése?

Úgy látom, egyre vonzóbbá válik számukra a labdarúgás és az egyesületünk is, köszönhetően a sporttelep megújításának, másrészt a korosztályos edző, Szíjj Krisztián lelkiismeretes munkájának. A létszámnövekedés egyik meghatározó eleme pedig az idei évben is a város és az SZVSE közös szervezésében megrendezett sulifoci bajnokság volt, amely után sok tehetséges gyerek jelentkezett az egyesületbe.

Végül beszéljünk az öregfiúkról, akik idén is nagyon sikeresek voltak...

Igen, de előtte szeretném megemlíteni a női csapatot, akik ebben az évadban először képviselték Szentendrét a Pest megyei bajnokságban, és akikre nagyon büszkék vagyunk.

Az idei év egyértelműen legnagyobb sikerét az öregfiúk csapata érte el, akik bajnokok lettek a Pest megyei bajnokságban. Kiemelkedő fölénnyel, veretlenül végeztek az első helyen, 18 győzelemmel és két döntetlennel. Jakab Elemér 20 mérkőzésen 11 gólt lőtt, ő lett a csapat gólkirálya, de mellette az egész csapat nagyon szép teljesítményt nyújtott. A csapat ezekben a napokban, június 24-én vesz részt a Dabason megrendezett bajnokok tornáján.

Mi a csapat sikerének a titka?

Boros Attila szakmai vezetésével nagyon jó közösség alakult ki. A csapat tagjai, akik gyerekkorukban együtt fociztak, tíz évvel ezelőtt álltak újra össze. Ők alkotják a magot, amely kiegészült a focihoz korábban valamilyen szinten kötődő játékosokkal, az utánpótlásba járó gyerekek szüleivel. Az öregfiúk csapatában 35 év felett lehet játszani, az átlagéletkor 40 körül van, de van köztünk 50+-os is. A titok tehát, hogy régóta együtt focizunk, nagyon jó a csapategység, és mindeni komolyan veszi az edzéseket és a mérkőzéseket.

Szakosztályvezetőként tehát egészében jó évnek értékeli az elmúlt szezont?

Az öregfiúk csapat nagyon jó példája annak az elképzelésünknek, hogy az egyesület óvodás kortól akár egészen magas életkorig is biztosítani szeretné sportolási lehetőséget. Példaként Szabó György nevét említeném, aki gyerekkorától kezdve minden korosztályban képviselte városunkat, jelenleg az öregfiúk csapatának a kapitánya és kiemelkedő játékosa. Előrelépés számunkra az is, hogy bár az idei mérkőzéseket nem tudtuk Izbégen játszani, az őszi idényt már a saját telepünkön kezdhetjük.
szentendre.hu